Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ


Museum, Statue, Church
Address: Szántód, Szántódpuszta
Phone: +3684348947Call

A puszta mintegy harminc épülete eredeti állapotban őrzi egy majorság képét. Itt található a Balaton egyetlen akváriuma, mely a tó élővilágát mutatja be.

A településen már az avarkorban is éltek. A legutóbbi itt élt népek főként földműveléssel foglalkoztak, ezt egészítette ki csekély mértékben a kézműves ipar. A települést először 1055-ben kelt Tihanyi Alapítólevél említi. Ebben az áll, hogy I. András király a tihanyi apátság alapításakor adományozta ezt a birtokot - többek között - a Benedek rendi szerzeteseknek. A puszta jelenlegi állapotában egy 150-200 évvel ezelőtti birtok tipikus képét mutatja.

A kastély a puszta egyik legrégibb épülete. A tihanyi apátság jószágkormányzójának és gazdatisztjeinek, erdőmérnökeinek lakása volt. Már 1716- ban áll. Az 1880- as években, amikor Szántódpuszta újkori történetének
második "virágkorát " éli, a kastélyt klasszicizáló stílusban átépítik. Ekkor kapja oszloptornácos, a vidéki nemesi kúriákra emlékeztető homlokzatát.

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ


Az épületben ma iroda működik, többi termében különböző időszaki és állandó kiállítások tekinthetők meg.

A puszta mintegy harminc épülete eredeti állapotban őrzi egy majorság képét.

Itt található a Balaton egyetlen akváriuma, mely a tó élővilágát mutatja be.

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ


A borospince egyik szárnyának előterében ma borozó működik. A pincében járva a hatalmas hordók között szinte elvész az ember. A hatalmas, szépen ívelő téglakupolák, gondosan falazott boltozatok még a nem szakértő látogató számára is a szép építészeti alkotás látványát nyújtják. Mai neve ÁDÁM PINCE, mely étellel, hűtött italokkal, tájjellegű balatoni borok kínálatával, kitűnő kávéval és különféle ételkülönlegességekkel-hangulatos gyertyafény mellett- várja a pusztán séta közben pihenni vágyó vendégeket.

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ


A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják új játékunkat, az úgynevezet PUSZTA GOLFOT. Lényege, hogy egy fapapucsos ütővel kell a kézilabda nagyságú bőrlabdát lyukról lyukra ütögetni, mindezt egy festőien szép legelőn.


Nyitva tartás: április 15 - október 15-ig szünnap nélkül, 8.30- 18.00-ig

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ

Elérhetőség/Kapcsolat

Kovács Szilvia IKK vezető
Tel.: +36-30/458-1613
E-mail: szantodpuszta@gmail.com
Web: www.szantodpuszta.hu

Add meg aktuális helyzeted

Add meg aktuális helyzeted

Útvonalterv

Mehet
To the top